Egészség,  Életmódváltás,  Jóga, meditáció,  Önérvényesítés, sikerszokások

Isten veled tunya Hájpacni!

(nyílt levél múltbéli önmagamhoz)

Na, kezdjük veled, te kis nyafogó puffancs! Igen veled, kiscsávó! Végre nem tudsz elbújni Anyuci védelmező szoknyája mögé, mert a belső szemem mindent lát és nem maradt zug ahová elrejtőzhetnél. Itt az ideje, hogy elbeszélgessünk végre, hogy szembesítselek gyermekkori döntéseid következményeivel, mert azokat végül én szenvedtem el, míg te önfeledten tömted fejedbe a Bocicsokit!

Emlékszel, amikor az erdő széléről beköltöztünk a betondzsungelbe? Milyen örömmel fogadtad a kényelmet, a liftet, a színes tévét! Milyen elragadtatással ünnepelted, ahogy nyíltak a bevásárlóközpontok, a plázák, és elárasztott bennünket a “jólét”! Előtte hajnal hasadtától alkonyatig minden perced a szabadban töltötted, fára másztál, bunkert építettél, kirándultál, expedíciókat indítottál a sziklafalak meghódítására, siklót-gőtét hajtottál a békatóban, bogarat gyűjtöttél, futkároztál a többi gyerekkel! Mitől lett hirtelen fontosabb a kanapén nassolva mások kalandjait bámulni, nyomkodni a kvarcjátékokat? Mitől lett szenvedélyeddé a kényelem? 

Édesanyád régebben úgy rohangált utánad a vajas-lekváros kenyérrel, mert a sok kalandban alig volt időd enni. Emlékszel milyen érzés volt akkoriban a testedben élni? Olyan voltál, mint a felajzott nyíl! Energikus, élettel, energiával teli, folyvást maszatos, glazúrokkal borított kis indiánkölök. Fáradság nélkül tudtál órákon át lótni-futni. A fejszét el se bírtad még, de már csapkodtad a fát, irtottad a bozótost! Kötél nélkül másztad a márgafalat! Nem tűnt fel, hogy a nagy komfortban egyre lomhább, kövérebb lettél, hogy a busz után futva fájdalmassá vált a lélegzetvétel, hogy csúfolni kezdtek a társaid?  Ó, dehogyis nem! Már akkor megismerted, mit jelent a szégyen, a viszolygás a saját testedtől, a gyengeség, a rossz fizikummal társuló kiközösítés a mozgalmas játékokból. Már akkor sem tetszett, hogy az osztályban a lúzerek közé soroltak. 

Hát felelj nekem: ha érezted, hogy rossz, miért nem tettél semmit? Miért nem mozogtál, szaladgáltál, miért hagytad így elfajulni a dolgokat? És most ne gyere nekem a régi kifogásaiddal! Már akkoriban is érezted, hogy ez nem csupán hajlam kérdése. A kövérséget nem a szüleidtől örökölted. Pontosan tudtad, hogy onnantól kezdtél elhájasodni, hogy leálltál a mozgással és helyette nassolni, henyélni kezdtél. Már nem tudsz átverni többé! Nem hatnak meg a könnyeid, vagy a kisstílű hisztid, amivel leráztad Édesapádat, mikor megpróbált sportolásra bírni. Te is tudod, mi volt a baj: lusta voltál és akaratgyenge. Könnyebb választás volt tespedni, és kalandok hiányában édességgel pótolni az eltűnő életörömöt.

Akkor most elmondom, mit tettél velem, kisöreg: tönkretetted a gerincem, ami tinédzser koromra már úgy nézett ki, mint egy eltorzult S-betű! A bőrömet szétszaggattad azzal a tengernyi hájjal, amitől most úgy nézek ki, mint egy bengáli tigris! A keringésem teljesen felborítottad, a vérnyomásom az egekbe ment, gyógyszerekkel kellett helyrehoznom! Kishíjján elérted, hogy eltiltsanak a búvárkodástól, ami végül életem egyik legnagyobb örömforrása lett! Te voltál az, aki egy pudingszerű zselé-testtel löktél át a tinédzserkor küszöbén, ahol a hormonoktól felforrt szenvedély belülről felemésztett, amíg a „pálya széléről” néztem, ahogy mások elmerülnek a szerelem első gyümölcseiben.

Nem volt teneked semmilyen hajlamod, nem volt a te testedben semmiféle defekt. Lusta, akaratgyenge kis pöccsé változtatott a kényelmes városi lét és a kereskedelmi csatornákon beömlő hipnotikus szemét. Megvetlek mindezért kis dagadék! Persze mondhatod, hogy még csak egy gyerek voltál, hogy mindez a szüleid felelőssége lett volna, hogy nem láthattál át az emberek ellen készülő globális összeesküvésen… Viszont az a baj, kishaver, hogy én mindvégig ott voltam veled, ezért engem nem tudsz átverni a szánalmas önámításoddal. Tudom, hogy hallottad az elmédbe zárt dunsztosüveg mélyéről a dörömbölésem, ahogy próbáltam elérni hozzád! Igyekeztem elmondani, mi mindenre lettél volna képes a testeddel, mennyivel jobban érezted volna magad, ha uralni tudod a lustaságod, a gyengeséged, az erőfeszítésektől való ódzkodásodat. Hiszen még te is emlékeztél rá, mennyivel jobb érzés volt kiszellőztetett tüdővel, feszülő izmokkal kis Maugliként élni a hegyen. Ám te mégis inkább ezt az életmódot választottad…

A saját érdekemben megbocsátok most neked, mert a dühöm, a megvetésem feléd csak az én életem mérgezné tovább. Elengedlek, szélnek eresztelek magamból, mert én már másként választok: egy méltóbb, erővel teli életet, amiben az erőfeszítés örömöt és tartást ad nekem, és a testemben lenni újra igazi élvezet. A szellemed bezárom a dunsztosüvegbe, ahol te tartottál engem, hogy lásd: még a negyedik X-en túl is többet hozok ki magamból, mint te, akinek akkoriban ez még sokkal könnyebb lett volna. Ott aztán dörömbölhetsz kedvedre, nem engedlek ki többé, hogy tönkre tedd az életem!

Na, lássuk, ki a következő! Gyere csak jómadár! Igen Te: lompos, lusta lakli! 

Hát te azért tényleg megérsz egy misét! Neked már volt elég intelligenciád ahhoz is, hogy egész marketingkampányt fejlessz a puhányságod köré! Mert végül kit sikerült férfi-ideálodnak választanod? Na kit?! Hát Bud Spencert, hogy a jóisten áldjon meg! Muszáj volt, tényleg? A világ egyik legkövérebb filmsztárját? Tény, hogy a logikád kikezdhetetlen volt, hiszen sikeres és mulatságos ikont választottál, az emberek szerették és tisztelték. Az ő kövérsége igazi védjeggyé vált. A filmekben neki soha nem volt problémája a nőkkel, és mindenki imádta. 

Te aztán tényleg nem játszottál kis tétekkel: erényt csináltál a hátrányodból, divatot a slamposságból, miközben a humor és a népszerűség álarca mögött szenvedtél. Mert szenvedtél igaz? Hiszen a népszerűségtől még nem kellettél jobban a lányoknak. Azok már akkor is sejtették, hogy a test nem hazudik: a kövérség mögött puhány, akaratgyenge lélek lakozik, és egy igazi férfi nem ilyen. 

Mindenre emlékszem ám barátocskám! Ahogy esténként leléptél otthonról futni, majd a barátaiddal csokit zabálva feküdtél a focipályán, és arról szónokoltál, hogy a mai nőknek csak a test számít és nem az a csodálatos lelki gazdagság, amivel te rendelkezel. És az milyen érzés volt, hogy egyre lomposabb ruhákba kellett rejtegetned a testedet? Hogy esett az állandó testszaggal harcolni, kenegetni a csúf kipállásokat a combjaidon? Ezekről mit mesélt neked az öreg Bud? 

Emlékszel? Annál, hogy soha nem lesz barátnőd csak egy dologtól féltél jobban: mi lesz, ha mégis összejön, és neked le kell majd vetkőzni előtte. Százszor is elképzelted, ahogyan a szégyen tüzében elemészt majd az a pillanat.

Nos, te miért nem tettél magadért semmit? Neked miért voltak elfogadhatók a kifogásaid? Jó, rendben, egyszer tényleg odatetted magad. Több tucat kikosarazás után, mikor már mindenkinek, aki számított, volt barátnője és te már tarthatatlanul cikinek érezted magad, tartottál egy három hónapos nagyböjtöt és leadtál 35 kilót. Brávó! Igaz ugyan, hogy majdnem átfordultál anorexiába, és csaknem összeomlott az immunrendszered, de összeraktad magad. A várva-várt nő is megérkezett végre. És ezzel te meg is nyugodtál, hátra dőltél, megint elkényelmesedtél, pedig egy rövid időre megérezhetted milyen felszabadító érzés újra könnyednek, mozgékonynak, erősnek lenned. A kitartás, a fegyelem és az erőfeszítésekre hajlandó önszeretet azonban hiányzott belőled. Elengedted a gyeplőt, és hamarosan újra a kövérek csapatát erősítetted, miközben szapultál minden „szerencsést” aki sportos alkattal született. Pedig te is azzal születtél, csak lusta voltál tenni érte. 

Nem, kishaver: a heti egy-kétszeri konditerem vaníliafagyi ízű fehérjeturmixszal nem jelent mozgást. A fekve, vagy üldögélve végzett ímmel-ámmal gyakorlatok és a konditermi csevegőkör nem alakít ki erőnlétet, állóképességet, ahogyan külső, vagy belső tartást sem. Az ideiglenesen felpuffasztott izmokon kívül csak egyet értél el ezzel: befejezted, amit a kis puffancs elkezdett, és egy rossz emelés közben úgy megreccsentetted a derekad, hogy gerincsérvet kaptál és majdnem lebénultál. Még ma is szenvedek tőle, kösszépen kisapám!

Elbúcsúzom így tőled is te tohonya mamlasz. Jobb is, ha nem koslatsz utánam! Hidd el, te fogod rosszul érezni magad, amikor látod, hogy túl a negyvenes éveim közepén több élet, tartás, karizma és erő van bennem, mint benned huszonévesen. Sokáig haragudtam rád, mert végig ott voltam én is abban a nehézkes testben veled, és hallottam a titkos gondolataidat. Pontosan tudtad, hogy össze kéne szedned magad, tudtad, hogy minden bajodért csak önmagadat okolhatod, mégis inkább áldozatnak állítottad be magad. Az az igazság, hogy végül példaképemmé váltál: megmutattad, merre nincs többé keresnivalóm. Köszönöm a tanítást, dagikám! Ágyő önsajnáló kis barátom!

Nos, igen, már csak te maradtál hátra felnőtt barátocskám. Te, akinek azért hamarabb is összeállhatott volna a kirakós… 

Igen, tudom, hogy összetörték a szíved. Tudom, hogy időbe került összekaparni magad. Tudom, hogy előbb a belső értékeidet kellett újra rendezned, és hogy találnod kellett egy társat, aki segített begyógyítani a sebeidet. Méltányolom azt is, hogy elindultál a saját spirituális ösvényeden, amin megtaláltad a hited, önmagadat és a küldetésedet. De az isten szerelmére! Együtt élve egy elkötelezett jógaoktatóval, lexikonnyi metafizikai tudással a fejedben mégis mi a mennydörgős istennyila tartott hat éven át ahhoz, hogy rájöjj: gyakorlati megvalósítás, fókuszált cselekvés nélkül a világ legmagasabb metafizikája sem képes fényt vinni az életedbe.

Ez van, tesókám. Ez lett hatalmas zarándoklatod végén a leszűrt kvintesszencia: Minden ősi tanítás érvényes, a szakrális hagyaték élőbb, mint valaha, de csak akkor, ha meg is valósítod! Ennek a fránya anyagi síknak ugyanis kiderült végül, hogy a cselekvés az egyetlen varázspálcája, hogy a macska rúgja meg! Csinyáni kell a dolgokat, érted?!

 Érzelmi síkon a szenvedély teremti az ihletet, szellemi síkon a gondolat teremti a tervet, fizikai síkon a cselekvés teremti a végeredményt. Így van ez, így áramlik minden fentről lefelé, ha el nem akadsz valamelyik síkon. És bizony Te elakadtál szépen a fejedben, és nem értetted miért nem haladnak a dolgaid, mikor már mindenről mindent is tudsz. Így küldtél nyár elején padlóra megint, hogy az önsajnálatod csúcsán végül felébredjek én, és szétnézzek a roncsokon, amiket örökül hagytál nekem. 

Én lettem az, akinek elege lett ebből az egész tespedt, álmatag, tunyaságból, ebből a sültgalamb várásból. Én lettem az, aki végre az asztalra csaptam, felgyűrtem az ingem és cselekvéssel termőre fordítottam az önmagában meddő őstudományt. Én lettem az, akinek nem maradt más eszköze, mint a jóga, a hajnali imádság legszentebb, legősibb formája, amely saját áldozati tűzére hányja művelőjét és mindent hamuvá porlaszt benne, ami gyenge, gyáva, hamis, szánalmas, hazug, vagy alacsonyrendű.

Három hónapja minden reggel tűzre vetlek benneteket szánalmasan puhalelkű, puhatestű, megalkuvó elődeim. Három hónapja élem át a szenvedéseiteket, a fájdalmaitokat, harcolok az ellenállásotokkal, a kishitűségetekkel, a félelmeitekkel, a gyengeségeitekkel. Kiolvasztottam, elégettem avas zsírotokat, puhaságotokat tartássá változtattam, merevségeteket rugalmassággá, akaratgyengeségeteket céltudatossággá nemesítettem. És ez nem csupa blabla! Az eredmények magukért beszélnek: A roncsokból, amit rám hagytatok a világ legcsodálatosabb, legfelejthetetlenebb esküvőjét teremtettem meg, bevonzottam egy nagyszerű új hivatást, őrült ütemben bővül szellemi közösségünk, az elvonulásaink teltházzal működnek, és soha életemben nem volt bennem ennyi erő, inspiráció és energia! 

Az egyik legelképesztőbb mellékhatás azonban az új avatárom, amit erőfeszítéseim, kitartásom jutalmául kaptam. Nem viccelek: a test, amit az elmúlt 3 hónapban tesztelgetek olyan újszerű, olyan csodálatos, mintha átültem volna egy Trabantból egy zsír új Volvo terepjáróba. Szó szerint hozzá kell szoknom, mert olyan érzeteket ad, amilyenekben még soha nem volt részem. Életemben nem éreztem magam még ilyen erősnek, tettre késznek, áramlónak, rugalmasnak, kiegyensúlyozottnak és könnyűnek. És ez a test egyfajta önálló tudattal, akarattal rendelkezik: követeli a mozgást, a terhelést, a nyújtást, és ami számomra a legmeglepőbb: a táncot. Soha nem voltam oda igazán a lötyögésért, de mostanság állandóan azon kapom magam, hogy ringatózom, hullámzok, táncikálok. Képes vagyok 6-7 órát fáradság nélkül transzban végig táncolni csupán a mozgás, és a benne lévő testérzetek keltette belső öröm megéléséért. Ebben a testben egyszerűen imádok élni, és őszintén mondom, erre 46 év alatt még soha egyetlen egyszer sem volt példa. Minthogy jobbára az egész életemet borzalmas testképpel, testérzettel éltem le, ez az egész számomra őrületesen felszabadító élmény. És amin úgy rendesen ki vagyok akadva: mindehez nem kellett más, mint naponta 50 percet áldoznom magamra az ágyam előtti matracon! Nem kellett eljárnom sehová, és nem került semmibe! 3 hónap, érted? Ennyi önfegyelem elég volt ahhoz, hogy helyretegyem tunyulásban töltött évtizedeim következményeinek többségét!

Ég veletek hát lusta, gyenge, puhány elődeim, én másik úton megyek tovább! A jóga belső máglyáján elégettelek benneteket, poraitokat ezennel szélnek eresztem! 

Most pedig üzenem a világ összes lusta, önsajnáltató tunyaságának, akik a többi csodálatos, hősies, nemes női- és férfi lelket tartják börtönükbe zárva: 

Reszkessetek dagadékok, mert a párommal úton vagyunk felétek, visszük a módszert és kiszabadítjuk a foglyaitokat! Az emberi lét nem ilyen szánalmas, puhány, kifogásokban szöntyörgő létre teremtetett! Az ilyen méltatlan létezésre nincs semmiféle mentség vagy felmentés! Ideje visszanyernünk eredeti külső-belső formánkat és tartásunkat!

 Hősök, kardra fel! Rohaaaaaaaam!

Ha szeretnéd elsajátítani az otthoni jógázás gyakorlatát, kövesd eseményeinket Facebook zárt csoportunk hírfolyamán , ahol hitvesemmel rendszeresen hirdetünk meg képzéseket! Következő kurzusunk: 2019. október. 22. (az eseményt kizárólag a zárt csoport tagjai látják. Jelentkezés itt: CAMP&COACH Zárt csoport )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük