Mit, hol, miért?

A program:

MEGÉRKEZÉS: Véletlenül sem a szó logisztikai jelentését értem ezalatt, hanem a két eltérő energetikájú világ, a városi és a természeti lét közötti “átzsilipelés” folyamatát. Tapasztalataim szerint az elmének akár fél napra is szüksége lehet ahhoz, hogy lecsillapodjon a hétköznapok kihívásai okozta stressztől. A zsezsgő-pezsgő agy, a locsogás, vagy a cselekvéskényszer elválasztják az elmét a teljes relaxációtól.

A táborhely kialakítás csendes munkálatai (tereprendezés, tábori WC készítés, sátorállítás, tábori konyha, tüzelőgyűjtés, stb.), egy frissítő fürdő a folyóban, és egy aromás gyógytea kortyolgatása a madárdalos parti szellőben általában kellőképp megteszi a hatását.

MÉLYÜLÉS, BEOLVADÁS: Beszélgetéssel kezdünk. Fontos, hogy kiüríts magadból mindent. A hétköznapi életre egy kissé hosszúra nyúlt buliként tekintünk, én pedig az a cimborád leszek, aki tartja a homlokod, miközben kihányod magadból az összes feszültséged. Beszélgetésünk során intuitív módon kibontakozik bennem az a személyedre szabott program, amelyre úgy ítélem, hogy a leginkább szükséged van.

Nincs két egyforma elvonulás, nincs menü, amiből választhatsz. A technikákat a természet súgja meg, és ha tudsz figyelni, Te is hallani fogod a hangját. Bármiféle forgatókönyv kialakulhat. Lehet, hogy egy SUP-on találod magad evezővel a kezedben, egy függőágyban valami neked szóló olvasmánnyal, vagy ecsetet adok a kezedbe, és alkotásra ösztönözlek, íjat nyomok a markodba, de könnyen találhatod magad könnyed jammelésben sámándobbal, didgeridoo-val, dorombbal, csörgőkkel, tilinkóval, és más egyéb misztikus hangszerekkel is. Tüzet fogsz építeni, ételt készíteni parázson, mosogatni a folyóban, ha úgy látom, hogy ez jót tesz neked. Nagyokat beszélgetünk, kártyázunk, füsttel, gyógynövényekkel, könnyű ételekkel, dallal tisztulgatunk, meditálunk,  jógázunk, mezítláb sétálgatunk, gyönyörködünk a természet csodáiban, barátkozunk a 4 őselemmel, táncolunk a tűz körül. Előfordulhat, hogy a bozótosban dagonyázó vaddisznók éji horkantásai szembesítenek majd a démonaiddal, egy szitakötő táncában ismered meg az egységélményt, egy fa tanít meg a létezés értelmére, vagy a folyó ezüsthídján áthaladó szarvasbika szépségén keresztül érted majd meg a létezés csodáját. Egy biztos: minden neked, rólad, és érted fog szólni.

INTEGRÁCIÓ, TÁBORBONTÁS: Nem hiszek azokban az elvonulásokban, amelyek végén nem vonják le a konklúziókat, és nem kovácsolnak cselekvéstervet a jövőre vonatkozóan. A cél nem csupán az, hogy jól érezd magad, feltöltődj, és kikapcsolódj, hanem az is, hogy ezt az energiát be tudd áramoltatni az életedbe, és az elsajátított módszerek segítségével magas rezgésen tudd tartani magad akkor is, ha a hétköznapok hullámai újra összecsapnak feletted.

A táborbontás lényege a búcsú. Meglátod, ahogy eddig mindenkiben, benned is megváltozik majd valami. A természetbe visszatérni, benne időt eltölteni olyan, mint újra rátalálni egy régi szerető ölelésére. Nehéz az elválás. Idő kell hozzá. Az elpakolászás időt ad a búcsúra, és a lezárásra, és teret ad az újrakezdésnek.

HOL TÁBOROZUNK?

Kedvenc hazai helyszínem az Ipoly folyó Ipolydamásd utáni kanyarulata, ahol kellemes, árnyékos tábori és fürdőhelyeket találni, és a víz alkalmas más viziprogramokra is. A helyszínt rugalmasan kezelem, úgyhogy ha van egy kedvenc sátrazásra, tűzrakásra alkalmas helyszíned, választhatjuk azt is.

Mivel búvároktatói multamból eredően kiváló helyismerettel rendelkezem az adriai Krk szigeten, így ez is választható opció. Itt akár a búvárkodást, vagy a halászatot is kipróbálhatod.

Merészebb álmokat dédelgető táborozóimnak ősszel egyiptomi utat szervezek, ahol két évtizedes kapcsolatrendszerem révén egy bedouin tengerparti falu nomád idilljébe csöppenhetünk bele. Ez a színes korallzátonyok, a parázson sült hal, és a csillagfényes sivatagi éjszakák világa egy lélegzetelállító lagúna partján.

KIK VÁLASZTJÁK A CAMP & COACH PROGRAMOT?

Elsősorban városi életmódot élő férfiak, akiket kimerítenek hivatásuk elvárásai, a felelősségvállalás és a stressz, de a tábor mindenki előtt nyitva áll, aki új megközelítésben szeretne a természettel kapcsolódni. A legtöbben egyszerűen csak ki akarnak szakadni a hétköznapjaikból. Úgy érzik, összecsaptak a hullámok a fejük felett és valamiféle “tökös” minőségi kikapcsolódásra, minőségi időtöltésre, mély beszélgetésekre, inspirációra, megújulásra vágynak. Egyénileg, vagy csoportos táborozásra is van lehetőség.

MIBEN SEGÍT?

A táborozás során számos kihívásra találhatnak válaszokat a résztvevők.

  • Karrier, önérvényesítés, életfeladat
  • kiégés kezelése, stresszoldás
  • az önértékelés megerősítése
  • a tudatszint emelése és a tudatosság fejlesztése
  • kreativitás megélése (festés, intuitív zene, stb.)
  • a harmónikus, kiteljesedett párkapcsolat elérés
  • nemi kvalitások kibontakoztatása
  • a minőségi szexualitás elérése
  • misztikum, sámán tudatosság, intuíció fejlesztés
  • a megingathatatlan, tapasztalati alapú hit elérése

Főként ezeken a területeken tudok hiteles támogatást nyújtani. Nem tartom gurunak magam, de sok embertől kaptam már elismerést, amiért életük hajóját segítettem a napos oldalra kormányozni. Túravezetőnek születtem. Óceán, folyó, erdő, sivatag, a szerelem, az önbecsülés, vagy a lélek tengere? Nekem egyre megy. Ha eltévedtél, segítek…

MITŐL MŰKÖDIK?

Mikor megmerítkezünk a természetben, az elménk tudat alatt azonnal kölcsönhatásba kerül vele. Tudományos kísérletek igazolják, hogy a természetben az agy működése megváltozik. A tudat és az idegrendszer elcsendesedik, megnyugszik, a stressz és a depresszió azonnal mérséklődik, az agy ráhangolódik a természet rezgéseire, amitől az immunrendszer és a test öngyógyító folyamatai aktivizálódnak: felszaporodnak a tumorok leküzdésében hatékony vérsejtek, egyensúlyba kerül a vérnyomás, megszűnnek az alvásproblémák, az agy pedig szabályosan újrakallibrálja magát.

Finnország, Lappföld

El sem tudjuk képzelni, milyen lehetőségek rejlenek a természettel való tudatos kommunikációban! Hétköznapi életünk során az agyunknak leginkább a bal féltekéjét használjuk, amely a logikával, gondolkodással, a tanulással, az információfeldolgozással és a döntéshozatallal operál.  A túlzott bal agyféltekés működés azonban sokszor meggátol bennünket abban, hogy használjuk a kreativitásunkat, kitörjünk megszokásaink rabságából és új utakat találjunk az önmegvalósítás, lényünk kibontakoztatása felé. 

Hogy ez ne így legyen, sokkal többet kellene használnunk jobb agyféltekénket, amely az intuíció, a kreativitás, az érzelmek, az empátia területe. Zseniális új megoldások (a múzsa csókjai) leginkább a jobb agyféltekétől várhatóak, így ezt a területet is illene gyakrabban stimulálnunk.
Ennek egyik legjobb módja a természetben való barangolás, hiszen a vadon telis-tele van a legősibb archetípusos képekkel, hangokkal, illatokkal, amelyek tudatunkból képesek a legegyszerűbb, legforradalmibb megoldásokat lehívni az univerzum kreatív mezőiből.